Veszprém – TF-BP 102-53
Az Insedo Veszprém háza táján komoly változás történt a hét elején, ugyanis a sikertelen bajnoki rajtot követően a klub közös megegyezéssel felbontotta a vezetőedző Kostis Fivos szerződését a sikertelen bajnoki rajt után (MAFC – Veszprém 91-77). Helyét ideiglenesen Naményi Márk sportigazgató vette át, így már ő dirigálta ma a csapatot az ellen a TF-BP ellen, amellyel szemben alulmaradtunk a tavaszi osztályozón. Az élet azonban úgy hozta, hogy végül mi is elindulhattunk a Piros csoportban, és ma velük játszhattuk idénybeli első hazai találkozónak, ahová szép számban érkeztek a nézők. A budapesti csapat egyébként szintén vereséget szenvedett a múlt hétvégén, az Óbudai Kaszásoktól kaptak ki otthon 70-93-ra.
Férfi kosárlabda, NB I/B Piros csoport, Alapszakasz 2. forduló
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub – TF-BP 102-53 (22-20, 7-9, 16-15, 37-9)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium – 300 néző
Játékvezetők és MKOSZ ellenőr: Esztergályos Róbert, Kiss Márton Balázs, Fülöp András és Hoffmann Gergely
Veszprém: Kass 18/12, Tóth 2, Bonifert 24/18, Kocsis 13, Bogdán 13/3 Cserék: Kuttor 2, Frank 10/6, Krkljes 8/3, Lintner -, Gera 10, Kelechi 2. Vezetőedző: Naményi Márk.
TF-BP: Molnár 12, Polster 11, Hegedüs 8, Heimann 14/3, Reményi - Cserék: Szentgyörgyi -, Pilinszki 3/3, Bene 2, Hansági -, Bogdán -, Kiss 1, Kalmár 2. Vezetőedző: Beák Gábor.
Részletes statisztika ezen a linken található, míg a találkozó itt nézhető vissza.
Tudósítás
Kass szép gólpassza és Kocsisnak, majd visszalépős triplája nyitotta a hazai kosarak sorát, míg a másik oldalon Heimann és Hegedűs volt eredményes. Bonifert is beemelt egy kintit, a negyed felénél így is döntetlen volt az állás (5. perc 8-8). Bogdán is betalált távolról, majd Bonifert ismét, sőt egy duplát is hozzátett, így ötpontos vezetésre tett szert a Veszprém. Vendégidőkérést követően Molnár büntetőivel közeledett volna a TF-BP, ám ekkor Frank is dobott egy trojkát. Molnár szerzet labdát és vitte ziccerig a másik oldalon, amire Gera válaszolt aztán. A negyedet Heimann duplája zárta (10. perc: 22-20).
Bogdán három jó büntetőjével indult a második etap, majd Gera pöcizett vissza egy lepattanót, miközben kifejezetten jól működött a bakonyiak védekezése. Közel öt percig kellett várni az első fővárosi kosárra ebben a negyedben, ezt Heimann szállította (15. perc: 29-22). Bonifert három, Bogdán kettő, Krkljes pedig kettő plusz egy pontot tett hozzá a közöshöz, így hamar kétszámjegű lett a bakonyi előny. Ezt követően egymást váltottak a hazai és vendég kosarak, ám a Veszprém jobban jött ki ebből az időszakból, így Frank triplája után időt kért a TF-BP tizennyolcpontos különbségnél, ami azán még növekedett is nagyszünetre (20. perc: 49-29).
Mindkét oldalon büntetőkkel kezdődött a harmadik negyed, majd jöttek a mezőnykosarak is. Heimann öt pontot termelt a vendégoldalon, míg a veszprémieknél Kass és Tóth gondoskodott arról, hogy ne jöjjön be húsz pont alá a TF-BP (25. perc: 58-36). A következő percekben azonban pontatlanná kezdek válni a hazai támadások, ám ebből igazán nem tudott profitálni a fővárosi alakulat. Habár sokáig úgy tűnt összesen négy pontot szerez csapatunk a negyedből hátralevő öt percben, a dudaszó pillanatában jött Bonifert hármasa, ami ismét megnyugtató különbséget teremtett (30. perc: 65-44).
Kass triplájával indult a zárónegyed, aztán Hegedűs duplájára Bogdán felelt, majd Kass bevágott még egy kintit. Két könnyű hazai kosár, és már harminc pont fölé nőtt a távolság. Bonifert hatodik trojkáját süllyesztette el, miközben a veszprémi védekezés is hatékony volt. Jött is a vendégidőkérés (35. perc: 84-46). Hegedűs ekkor megszerezte a negyedbeli második kosarát a vendégeknek, ám Krkljes, Kocsis és Kass révén már negyven pont fölé nőtt a hazai előny. Az utolsó percben már csak két apró kérdés volt, meglesz-e az ötvenpontos győzelem és a száz dobott pont a VKK-nak? Végül csak az utóbbi valósult meg. Az Insedo Veszprém magabiztosan szerezte meg első győzelmét a bajnokságban a végig lelkes hazai közönség legnagyobb örömére (40. perc: 102-53).
Nyilatkozat
Naményi Márk: ,,Először is szeretnénk megköszönni szurkolóinknak, hogy ilyen szép számban kilátogattak az első hazai mérkőzésünkre. Emellett hálás vagyok a csapatnak is, amiért remekül reagáltak a hét történéseire. Jól felkészültünk, mindenki fegyelmezetten tette a dolgát, ennek pedig meg is lett az eredménye. Ezen az úton kell tovább haladnunk. A TF-BP együttesének sok sikert kívánok a szezon hátralévő részére."
Beák Gábor: ,,Gratulálunk a Veszprém játékosainak."
Fotó: Szász Péter

élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Óbudai Kaszások
VS
Veszprém
2025. 10. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Phoenix-MT Fót | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
2. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
3. | Óbudai Kaszások | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
4. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
5. | Újbuda MAFC | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
6. | BKG PRIMA Akadémia | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
7. | Jászberényi KSE | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
8. | Vasas Akadémia | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
9. | PVSK-Veolia | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
10. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
11. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
12. | TF-BP | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
13. | Salgótarjáni KSE | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
14. | DEAC U23 | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |