Veszprém - Vasas 89:74
Hazai pályán fogadta a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a bajnokság harmadik helyezettjét, azaz a Vasas Akadémiát március 6-án, 17:00-tól. A két csapat első összecsapását a fővárosiak nyerték otthon 93:68-ra három héttel ezelőtt. Izgalmas csatának ígérkezett tehát a hetedik és a harmadik helyezett összecsapása, pláne annak fényében, hogy csupán két győzelem volt a különbség a meccs előtt a két gárda között. A találkozón Sipos Mátyás kisebb sérülés miatt nem ált Baksa Szabolcs vezetőedző rendelkezésére, ugyanakkor Orgona Gergő már játékra jelentkezett hosszú idő után. és egyből a kezdőben kapott helyet.
A felnőtt mérkőzés után U20-as csapatunk lépett a pályára, akik 97:87-re legyőzték a Vasas U20-as csapatát.
Férfi kosárlabda, NB I/B piros csoport, alapszakasz, 23. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Vasas Akadémia 89:74 (21:19, 19:23, 24:23, 25:9)
Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok, zárt kapus mérkőzés
Veszprém: Szücs 13/9, Madár 30/12, Orgona 7, Szabó 18/12, Dukic 5/3. Cserék: Birkás, Futó 16, Gaál. Edző: Baksa Szabolcs
Férfi kosárlabda, NB I/B piros csoport, alapszakasz, 23. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Vasas Akadémia 89:74 (21:19, 19:23, 24:23, 25:9)
Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok, zárt kapus mérkőzés
Veszprém: Szücs 13/9, Madár 30/12, Orgona 7, Szabó 18/12, Dukic 5/3. Cserék: Birkás, Futó 16, Gaál. Edző: Baksa Szabolcs
Vasas: Moravcsik 8/3, Medve 16/6, Boros 10/3, Krasovec 6, Keleföldi 13/3. Cserék: Radics 6, Farkas 10, Barócsi 3, Debreceni 2, Sólyom. Edző: Faragó Péter

Tudósítás:
A találkozó első támadását a Vasas vezethette, és Madár szabálytalansága után Krasovec állhatott a vonalra, aki mindkétszer betalált. Medve faultja után Madár is hasonlóan cselekedett, majd egy támadással később elsűllyesztette az első hárompontosát is. Kelenföldi egy duplával válaszolt. Dukic azonban szintén bedobta első tripláját, amire Medve kettese érkezett (3. perc: 8:6). Szabó is három pontot jegyezhetett első kosara után, de Medve is ugyanennyivel reagált. Madár ismét dobott egy triplát a negyed közepéhez érkezve. Medve továbbra is próbálta tartani a lépést a hazaikkal, két bedobott büntetőjével három pontra csökkent a különbség (6. perc: 14:11). Kelenföldi egalizált, de Szabó kettő plusz egyes játék ismét vezetést eredményezett. Moravcsik duplája viszont minimalizálta a különbséget. Madár mindkét büntetőjét értékesítette, távoli triplája azonban célt tévesztett. Két és fél perccel a negyed vége, hárompontos HOYA előnynél Faragó Péter, a Vasas mestere (és csapatunk egykori játékosa) időt kért. A megbeszélés után Kelenföldi faultolta Dukicot, aki mindkétszer betalált. Krasovec faultal együtt is bedobta a helyzetét, a büntetőt azonban nem. Pontatlan támadások váltották egymást, miután Szücs szabálytalansága után Moravcsik jegyezhetett egy pontot. A frissen beálló Birkás elmérte a hármasát, majd Szabó távoli kísérlete épphogy kipattanat a dudaszó pillanatában (10. perc: 21:19).
A második etap kezdetét a vendégek kezdték jobban, hiszen a mi három pontunkkal szemben ők öttel jelentkeztek, így egyenlítettek. Madár két büntetője azonban ismét a Veszpémet juttatta előnyhöz, ám Kelenföldi is betalált közelről. Debreceni faultot harcolt ki Orgonával szemben, ám a büntetőit kihagyta. Dukic és Debreceni akaszkodott egymásnak, amelyet követően mindkettőt kiállították a játékvezetők (14. perc: 26:26). A Vasas időkérése után Boros szerzett kettő plusz egy pontot, majd Madár is mehett a vonalra, és mindkétszer be is talált. Birkás szereztt labdát, ám nem sikerült élni a lehetőséggel, míg Medve betalált egy középtávoliból. Orgona harcolta ki magának első kosarát a palánk alatt, majd Szücs jelentkezett egy triplával. Madár remek betörése már négypontos előny jelentette a HOYA-nak, ekkor időt is kért a Vasas (16. perc: 35:31). Futó harcolt ki támadófaultot, és dobhatott két büntetőt, mindkettőt sikerrel. Moravcsik hármasa közelítette a piros-kékeket. Madár két pontos büntetőt jegyezhetett, ám Boros távoli hármasa is az volt. Futó és Boros duplái váltották egymást, majd Kelenföldi ziccerezett, ezzel egy ponttal az angyalföldiek vezettek már. Hat másodperccel a félidő vége előtt Szücs remek egyéni megoldásából már nálunk volt a minimális előny, ám egy rövid támadásnyi ideje még maradt a vendégeknek. Radics ziccerbe is került, ám dobása leperdült a gyűrűről, így egypontos veszprémi előnynél vonulhattak az öltözőbe a csapatok (20. perc: 43:42).

A másodk félidőt a Vasas kezdte jobban, hat pontjukra Szücs távoli triplája érkezett válaszként. Majd Futó harcolta ki magának a jogot két büntető dobására, mindkettőt értékesített is, ezzel kiegyenlítve az állást (23. perc: 48:48). Ezt követően egy szép blokkal hívta fel magára a figyelmet fiatal magasemberünk, amit elől Szücs hálált meg. Majd Madár passzolt remekül Orgonának, aki faulttal együtt bedobta a helyzetét és a büntetőjét is. Kétszer is eredménytelenül támadtak a vendégek, amit Szabó hármasa használt ki, ezzel nyolc pontra növelve a különbséget (25. perc: 56:48). A Vasas támadásai továbbra sem működtek, Futó viszont a szabálytalanság ellenére is betalált, és a büntetőjét is a helyére küldte. Barócsi azonban szintén összehozott egy kettő plusz egyes játékot, majd Medve triplája és Boros ziccere háromra csökkentette a nemrég még tízpontos előnyt. Ekkor Baksa Szabolcs időt kért (27. perc: 59:56). Az egyeztetés után Madár betörése volt hatásos. Moravcsik szerzett három pontot, Madár pedig kétszer egyet. Medve is ugyanolyan pontos volt a vonalról a túloldalon. Madár azonban pont vele szemben, a faultja ellenére is bedobta a triplakísérletét és a plusz egy büntetőt is. Medve ismét mehetett a vonalra, és ezúttal sem hibázott. Szücs szabálytalankodott Kelenföldivel, aki bedobta a helyzetét, a büntetőjét viszont nem. Birkás szintén pontatlan volt a vonalról, ráadásul mindkétszer. Hátul azonban jól védekezett Futó, ám a negyedből hátralévő 1,8 másodperc alatt már nem sikerült kosarat szereznünk (67:65).
Az utolsó tíz perc első kosarát Futó szerezte Madár nagyszerű passzából, ám gyorsan válaszolt Farkas. Futó azonban ismét betalált. Eredménytelen támadások következtek mindkét fél részéről, amit Szabó triplája zárt, ezzel már héttel vezetett a Veszprém, így Faragó Péter időt kért (34. perc: 74:67). Ismét jól védekeztünk, majd Szücs passzából Orgona talált be. Boros tudott erre válaszolni betörésből. Medve követett el sportszerűtlen szabálytalanságot Szabóval szemben. Csapatkapitányunk a második büntetőjét értékesítette, a támadásunkat azonban kivédekezte a Vasas. Orgona blokkja talpraugrasztotta a kispadon ülő társakat, ráadásul a labda is a HOYA-hoz került. Nem született kosár az akcióból, viszont Radics szerzett egy kettest. Szücs pedig válaszként egy hármast. Szabó pedig még egyet (37. perc: 83:71). A Vasas időkérése után Kelenföldi állhatott a vonalra, de csak egyszer talált be. Madár viszont három egységet tett hozzá egy szép dobócsel után. Remek védekezések követték egymást hazai oldalon. Az utolsó percbe lépve a Veszprém hozhatta a labdát, Szabó pedig bedobott egy távoli duplát. Farkas szerzett egy gyors kettest. Madár állhatott még a vonalra. A mai tizanhatodik büntetőjét is bedoba, a tizenhetedik azonban kimaradt, így kereken harminc ponttal zárt. A meccs utolsó akciójából a Vasas már nem szerzett kosarat, így végül tizenötpontos sikert aratott a Veszprém, ezzel egy győzelemre került a biztos rájátszásban való részvételtől (40. perc: 89:74).

Nyilatkozatok:
Baksa Szabolcs, a Veszprém vezetőedzője: Négy szempontból volt nagyon fontos ez a mai győzelem a számunkra. Az első, hogy a múltkori kettő, illetve a Vasas elleni nagyarányú vereség után megmutattuk, hogy fel tudunk állni, és bármelyik csapatot meg tudjuk verni a bajnokságban. A második, az Orgona Gergő visszatérése. Dukic kiesésével bukott a rotációs tervem, Geri nem tudott annyit pihenni, mint amennyit szerettem volna, de ezt is megoldottuk. A harmadik, hogy ha minden igaz, akkor ezzel a győzelemmel matematikailag is bent vagyunk a playoffban. Ettől függetlenül ugyanúgy küzdünk tovább. A negyedik pedig egy személyes ok, ma ünnepli édesapám a születésnapját, aki külföldön él, és még soha nem láthatott élőben vezetőedzőként meccselni. Ezt a győzelmet neki ajánlanám.
Orgona Gergő, a Veszprém erőcsatár-centere: Gratulálok a csapatnak! Hatalmasat küzdöttünk. Sajnos a mérkőzés közben Dukicot elveszítettük, ami nagy nehezítés volt. Szívvel-lélekkel, egy csapatként küzdöttünk. Megtettünk mindent, amit az edzőnk kért. Nagyon örülök, hogy visszatérhettem a pályára. Kicsit nehezen kezdtem, de aztán fel tudtam pörögni. Nagyon boldogok vagyunk.
Faragó Péter, a Vasas vezetőedzője: Gratulálok a Veszprémnek. Egyszerűen jobban akarták megnyerni ezt a mérkőzést. Mi a második félidőre elfáradtunk, és túl sokat foglalkoztunk a külső tényezőkkel. Leszedték a támadólepattanókat és úgy pörögtek a hazaiak, mintha a bajnokság múlt volna ezen a meccsen. Javulnunk kell. Látszik, hogy jól tudunk vendégként is játszani. Megpróbálunk a Miskolc ellen győzni. Még egyszer gratulálok a Veszprémnek.
Részletes statisztika ezen a linken érhető el.
Élő közvetítés
Akiktől a gólpasszok érkeztek

şehrinde escort, vip elit escort, türbanlı escort, escort bayan,
adana escort
aladağ escort
ceyhan escort
çukurova escort
feke escort
imamoğlu escort
karaisali escort
karataş escort
kozan escort
pozantı escort
saimbeyli escort
sarıçam escort
seyhan escort
tufanbeyli escort
yumurtalık escort
yüreğir escort
adiyaman escort
besni escort
çelikhan escort
gerger escort
gölbaşı escort
kahta escort
samsat escort
sincik escort
tut escort
afyon escort
başmakçı escort
bayat escort
bolvadin escort
çay escort
çobanlar escort
dazkırı escort
dinar escort
emirdağ escort
evciler escort
hocalar escort
ihsaniye escort
iscehisar escort
kızılören escort
sandıklı escort
sinanpaşa escort
sultandağı escort
şuhut escort
ağrı escort
diyadin escort
doğubeyazıt escort
eleşkirt escort
hamur escort
patnos escort
taşlıçay escort
tutak escort
aksaray escort
ağaçören escort
aksaray escort
gülağaç escort
güzelyurt escort
ortaköy escort
sarıyahşi escort
amasya escort
göynücek escort
gümüşhacıköy escort
hamamözü escort
merzifon escort
suluova escort
taşova escort
ankara escort
akyurt escort
altındağ escort
ayaş escort
bala escort
beypazarı escort
çamlıdere escort
çankaya escort
çubuk escort
elmadağ escort
etimegut escort
evren escort
gölbaşı escort
güdül escort
haymana escort
kalacik escort
kazan escort
keçiören escort
kızılcahamam escort
mamak escort
nallıhan escort
polatlı escort
pursaklar escort
sincan escort
şereflikoçhisar escort
yenimahalle escort
antalya escort
akseki escort
aksu escort
alanya escort
demre escort
döşemealtı escort
elmalı escort
finike escort
gazipaşa escort
gündoğmuş escort
ibradı escort
kaş escort
kemer escort
kepez escort
konyaaltı escort
korkuteli escort
kumluca escort
manavgat escort
muratpaşa escort
serik escort
ardahan escort
çıldır escort
damal escort
göle escort
hanak escort
posof escort
artvin escort
ardanuç escort
arhavi escort
borçka escort
hopa escort
murgul escort
şavşat escort
yusufeli escort
aydın escort
bozdoğan escort
buharkent escort
çine escort
didim escort
efeler escort
germencik escort
incirliova escort
karacasu escort
karpuzlu escort
koçarlı escort
köşk escort
kuşadası escort
kuyucak escort
nazilli escort
söke escort
sultanhisar escort
yenipazar escort
balıkesir escort
altıeylül escort
ayvalık escort
balya escort
bandırma escort
bigadiç escort
burhaniye escort
dursunbey escort
edremit escort
erdek escort
gömeç escort
gönen escort
havran escort
ivrindi escort
karesi escort
kepsut escort
manyas escort
marmara escort
savaştepe escort
sındırgı escort
susuruluk escort
bartın escort
amasra escort
kurucasile escort
ulus escort
batman escort
beşiri escort
gercüş escort
hasankeyf escort
kozluk escort
sason escort
bayburt escort
aydıntepe escort
demirözü escort
bilecik escort
bozüyük escort
gölpazarı escort
inhisar escort
osmaneli escort
pazaryeri escort
söğüt escort
yenipazar escort
bingöl escort
escort
genç escort
karlıova escort
kiğı escort
solhan escort
yayladere escort
yedisu escort
bitlis escort
adilcevaz escort
ahlat escort
güroymak escort
hizan escort
mutki escort
tatvan escort
bolu escort
dörtdivan escort
gerede escort
göynük escort
kıbrıscık escort
mengen escort
mudurnu escort
seben escort
yeniçağa escort
burdur escort
ağlasun escort
altınyayla escort
bucak escort
çavdır escort
çeltikli escort
gölhisar escort
karamanlı escort
tefenni escort
yeşilova escort
bursa escort
büyükorhan escort
gemlik escort
gürsu escort
görükle escort
harmancık escort
inegöl escort
iznik escort
karacabey escort
keles escort
kestel escort
mudanya escort
mustafakemalpaşa escort
nilüfer escort
orhaneli escort
orhangazi escort
osangazi escort
yenişehir escort
yıldırım escort
çanakkale escort
ayvacık escort
bayaramiç escort
biga escort
bozcaada escort
çan escort
eceabat escort
ezine escort
gelibolu escort
gökçeada escort
lapseki escort
yenice escort
çankırı escort
atkaracalar escort
bayramören escort
çerkeş escort
eldivan escort
ılgaz escort
kızılırmak escort
korgun escort
kurşunlu escort
orta escort
şabanözü escort
yapraklı escort
çorum escort
alaca escort
bayat escort
boğazkale escort
dodurga escort
iskilip escort
kargı escort
laçin escort
mecitözü escort
oğuzlar escort
ortaköy escort
osmancık escort
sungurlu escort
uğurludağ escort
denizli escort
acıpayam escort
babadağ escort
baklan escort
bekilli escort
beyağaç escort
bozkurt escort
buldan escort
çal escort
çameli escort
çardak escort
çivril escort
güney escort
honaz escort
kale escort
merkezefendi escort
pamukkale escort
sarayköy escort
serinhisar escort
tavas escort
diyarbakır escort
bağlar escort
bismil escort
çermik escort
çınar escort
çüngüş escort
dicle escort
eğil escort
ergani escort
hani escort
hazro escort
kayapınar escort
kocaköy escort
kulp escort
lice escort
silvan escort
sur escort
yenişehir escort
düzce escort
akçakoca escort
cumayeri escort
çilimli escort
gölkaya escort
gümüşova escort
kaynaşlı escort
yığılca escort
edirne escort
enez escort
havsa escort
lalapaşa escort
meriç escort
süloğlu escort
uzunköprü escort
elazığ escort
ağın escort
alacakaya escort
arıcak escort
baskil escort
karakoçan escort
keban escort
kovancılar escort
maden escort
palu escort
sivrice escort
erzincan escort
çayırlı escort
iliç escort
kemah escort
kemaliye escort
otlukbeli escort
refahiye escort
tercan escort
üzümlü escort
erzurum escort
aşkale escort
aziziye escort
çat escort
hınıs escort
horasan escort
ispir escort
karaçoban escort
karayazı escort
köprüköy escort
narman escort
oltu escort
olur escort
palandöken escort
pasinler escort
pazaryolu escort
şenkaya escort
tekman escort
tortum escort
uzundere escort
yakutiye escort
eskişehir escort
alpu escort
beylikova escort
çifteler escort
günyüzü escort
han escort
inönü escort
mahmudiye escort
mihalgazi escort
mihalıççık escort
odunpazarı escort
sarıcakaya escort
seyitgazi escort
sivrihisar escort
tepebaşı escort
gaziantep escort
araban escort
islahiye escort
karkamış escort
nizip escort
nurdağı escort
oğuzeli escort
şahinbey escort
şehitkamil escort
yavuzeli escort
giresun escort
alucra escort
bulancak escort
çamoluk escort
çanakcı escort
dereli escort
doğankent escort
espiye escort
eynesil escort
görele escort
güce escort
keşap escort
piraziz escort
şebinkarahisar escort
tirebolu escort
yağlıdere escort
gümüşhane escort
kelkit escort
köse escort
kürtün escort
şiran escort
torul escort
hakkari escort
çukurca escort
şemdinli escort
yüksekova escort
hatay escort
altınözü escort
antakya escort
arsuz escort
belen escort
defne escort
dörtyol escort
erzin escort
hassa escort
iskenderun escort
kırıkhan escort
kumlu escort
payas escort
reyhanlı escort
samandağ escort
yayladağ escort
ığdır escort
aralık escort
karakoyunlu escort
tuzluca escort
ısparta escort
aksu escort
atabey escort
eğirdir escort
gelendost escort
keçiborlu escort
senirkent escort
sütçüler escort
sarkıkaraağac-escort escort
uluborlu escort
yalvaç escort
yenişarbademli escort
istanbul escort
adaköy escort
şirinevler escort
halkalı escort
avrupa yakası escort
adalar escort
arnavutköy escort
ataşehir escort
avcılar escort
bağcılar escort
bahçelievler escort
bakırköy escort
başakşehir escort
bayrampaşa escort
beşiktaş escort
beykoz escort
beylikdüzü escort
beyoğlu escort
büyükçekmece escort
çatalca escort
çekmeköy escort
esenler escort
esenyurt escort
eyüp escort
fatih escort
gaziosmanpaşa escort
güngören escort
kadıköy escort
kağıthane escort
kartal escort
küçükçekmece escort
maltepe escort
pendik escort
sancaktepe escort
sarıyer escort
silivri escort
sultanbeyli escort
sultangazi escort
şile escort
şişli escort
tuzla escort
ümraniye escort
üsküdar escort
zeytinburnu escort
izmir escort
aliağa escort
alsancak escort
balçova escort
bayındır escort
bayraklı escort
bergama escort
beydağ escort
bornova escort
buca escort
ceşme escort
çiğli escort
dikili escort
foça escort
gaziemir escort
güzelbahçe escort
karabağlar escort
karaburun escort
karşıyaka escort
kemalpaşa escort
kınık escort
kiraz escort
konak escort
menderes escort
menemen escort
narlıdere escort
ödemiş escort
seferihisar escort
selçuk escort
şirinyer escort
tire escort
torbalı escort
urla escort
alaçatı escort
küçükpark escort, Küçük park escort
basmane escort
kahramanmaraş escort
afşin escort
andırın escort
çağlayancerit escort
dulkadiroğlu escort
ekinözü escort
elbistan escort
göksun escort
nurhak escort
onikişubat escort
pazarcık escort
türkoğlu escort
karabük escort
eflani escort
eskipazar escort
ovacık escort
safranbolu escort
yenice escort
karaman escort
ayrancı escort
basyayla escort
ermenek escort
kazımkarabekir escort
sarıveliler escort
kars escort
akyaka escort
arpaçay escort
digor escort
kağızman escort
sarıkamış escort
selim escort
susuz escort
kastamonu escort
abana escort
ağlı escort
araç escort
azdavay escort
bozkurt escort
cide escort
çatalzeytin escort
daday escort
devrakani escort
doğanyurt escort
hanönü escort
ihsangazi escort
inebolu escort
küre escort
pınarbaşı escort
seydiler escort
şenpazar escort
taşköprü escort
tosya escort
kayseri escort
akkışla escort
bünyan escort
develi escort
felahiye escort
hacılar escort
incesu escort
kocasinan escort
melikgazi escort
özvatan escort
sarıoğlan escort
sarız escort
talas escort
tomarza escort
yahyalı escort
yeşilpınar escort
kırıkkale escort
bahşili escort
balışeyh escort
çelebi escort
delice escort
karakeçili escort
keskin escort
sulakyurt escort
yahşihan escort
kırklareli escort
babaeski escort
demirköy escort
kofçaz escort
lüleburgaz escort
pehlivanköy escort
pınarhisar escort
vize escort
kırşehir escort
akçakent escort
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
Budafok
2023. 06. 01.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | NKA Pécs | 26 | 0.96 | 50 | 24 | 2 |
2. | Pécsi VSK-VEOLIA | 26 | 0.90 | 47 | 21 | 5 |
3. | MAFC | 26 | 0.87 | 45 | 19 | 7 |
4. | Vasas Akadémia | 26 | 0.85 | 44 | 18 | 8 |
5. | DEAC U23 | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
6. | Jászberényi KSE | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
7. | BKG PRIMA Akadémia | 26 | 0.75 | 39 | 13 | 13 |
8. | CKE | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
9. | Salgótarjáni KSE | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
10. | TF-BP | 26 | 0.69 | 36 | 10 | 16 |
11. | PHOENIX-MT Fót | 26 | 0.67 | 35 | 9 | 17 |
12. | Óbudai Kaszások | 26 | 0.63 | 33 | 7 | 19 |
13. | Nagykőrösi Sólymok KE | 26 | 0.60 | 31 | 5 | 21 |
14. | Veszprém Kosárlabda Klub | 26 | 0.52 | 27 | 1 | 25 |