Feldobás előtt: Budafok - Veszprém
Az utolsó bajnoki mérkőzését játssza 2019-ben a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém. Az NBI/B Piros csoportjának tizenharmadik fordulójában a Budafok lesz az ellenfél december 20-án, 18:00-kor, Budapesten, a BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnokban. A mérkőzést élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon.
Zsinórban a kilencedik mérkőzését nyerte meg, a hazai pályán még veretlen, a bajnokságban pedig összesen egy vereséggel rendelkező bakonyi együttes. Múlt héten a BKG ellen tudott tizenhatpontos győzelmet aratni (106:90), ahol Czirbus 32 pontig, 7 lepattanóig jutott, valamint 44-es VAL mutatójával egyértelműen a bakonyi gárda legjobbja volt. Centerünk kiválóan teljesítménye azért is volt fontos, hiszen magasembereink közül sem Völgyi, sem Körtélyesi nem léphetett pályára sérülés miatt.

A Budafok egy gyengébb időszakát éli, az utolsó három meccsét vereséggel zárta, legutóbb a Vasas tudott felettük győzelmet aratni hazai pályán (89:75). Ezzel a fővárosi együttes kikerült a legjobb négy közül, és jelenleg a tabella ötödik helyét foglalja el.
Habár jelenleg a Budafok nem a legjobb szériáját mutatja, ahogy nyilatkozták is játékosaink, egy hazai pályán nagyon erős csapatról van szó, akik bármikor tudnak meglepetést okozni és jó teljesítményt nyújtani.
Mindkét fél sérülésekkel küzd. Míg a veszprémi oldalon Völgyi Marcell és Szabó Péter nem tud Mérész mester rendelkezésére állni, addig a hazaiaknál Mészáros Bence, Siklós Olivér és Kiss Mihály játéka is kérdéses. Egy szoros, gyors, kemény mérkőzésre lehet tehát számítani az év utolsó bajnoki fordulójában!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
HÜBNER Nyíregyháza BS
VS
Veszprém
2026. 03. 07.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 20 | 0.95 | 38 | 18 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 20 | 0.85 | 34 | 14 | 6 |
| 3. | PVSK-Veolia | 20 | 0.83 | 33 | 13 | 7 |
| 4. | BKG PRIMA Akadémia | 20 | 0.80 | 32 | 12 | 8 |
| 5. | Újbuda MAFC | 20 | 0.80 | 32 | 12 | 8 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 20 | 0.78 | 31 | 11 | 9 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 20 | 0.75 | 30 | 10 | 10 |
| 8. | DEAC U23 | 20 | 0.75 | 30 | 10 | 10 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 20 | 0.75 | 30 | 10 | 10 |
| 10. | Jászberényi KSE | 19 | 0.71 | 27 | 8 | 11 |
| 11. | Vasas Akadémia | 20 | 0.70 | 28 | 8 | 12 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 20 | 0.68 | 27 | 7 | 13 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 20 | 0.63 | 25 | 5 | 15 |
| 14. | TF-BP | 19 | 0.53 | 20 | 1 | 18 |