Feldobás előtt: DEAC U23 - Veszprém
Április 2-án, 18:00-kor kezdődik Debrecenben, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban az utolsó alapszakasz mérkőzés a Veszprém Kosárlabda Klub számára az NBI/B Piros csoportjának huszonhatodik fordulójában. A bakonyiak ellenfele a DEAC U23 lesz.
A debreceniek, akárcsak a Veszprém számára, nincs tétje a találkozónak, ugyanis a tabellán elfoglalt ötödik helyükről már se feljebb, se lejjebb nem tudnak kerülni, így vélhetően Horváth Ákos csapatához hasonlóan ők is a szezonzáró szakaszra való felkészülés jegyében lépnek majd pályára elsősorban. Természetesen hazai környezetben, esélyesként nyerni is szeretnének, de ez elmondható a vendégekről is, akik megpróbálnak majd meglepetést okozni, hogy még pozitívabb előjelekkel vághassanak neki a playoutnak és a bennmaradásért folyó küzdelemnek.
A két együttes alapszakaszbeli első összecsapására december 10-én került sor. Ekkor a vendég debreceniek az első félidőben már eldöntötték az találkozót, hiszen annak mindkét negyedében jelentősen eredményesebbek voltak a veszprémieknél. Ezt az előnyt aztán megőrizték a találkozó végéig, így 91-111-es győzelmet arattak.

A DEAC U23 tizenhat győzelemmel és kilenc vereséggel áll jelenleg az ötödik helyen. Ők azon két csapat egyike, amely le tudta győzni a listavezető NKA Pécset. Még novemberben sikerült nekik ez a bravúr, amikor is 70-65-re diadalmaskodtak odahaza. Legutóbbi meccsüket idegenben játszották múlt szombaton, és tudtak nyerni 63-72-re a Jászberény ellen.
A Veszprém Kosárlabda Klub az előző fordulóban otthon lépett pályára a PHOENIX-MT Fót ellen, és habár az első félidő remekül sikerült és benne volt a hazai győzelem lehetősége a meccs képében, a második félidő már nem alakult jól, és végül 74-93-as hazai vereség született.
Az utolsó alapszakasz találkozó előtt Nika Ratianit kérdeztük meg csapatunkból. Georgiai centerünk, aki a bajnokság egyik legjobb dobásblokkolója és támadólepattanózója, 8,3 pontot, 6,6 lepattanót és 1 blokkot átlagol mérkőzésenként. A magasember a következőket nyilatkozta: „Miután egyértelművé vált számunkra, hogy a rájátszásba már nem kerülünk be, a hátralévő találkozókat elsősorban gyakorlásra használtuk, annak érdeképben, hogy fejlődjünk a támadást, a védekezést és a rotációt illetően egyaránt. Az utolsó alszakasz meccsünket a DEAC ellen vívjuk idegenben, és természetesen megpróbáljuk azt megnyerni, valamint felhasználni ezt a mérkőzést is a playoutra való felkészülés jegyében. Még nem tudjuk, hogy a playoutban ki lesz az ellenfelünk, de az biztos, hogy mindent megteszünk azért, hogy ebben a bajnokságban szerepeljünk majd a következő szezonban is.”
Vasárnap 18:00-tól tehát utoljára indul útjára a labda az alapszakaszban. A DEAC U23 – Veszprém KK mérkőzést élőben közvetíti a DEAC Kosárlabda YouTube csatornája. Szurkoljunk a fiúknak, hogy minél jobban sikerüljön a „főpróba” a playout előtt.
Hajrá, Veszprém!

Fotók: Ulrich Tamás – veszpremkosar.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
PTE-PEAC
VS
Veszprém KK
2025. 03. 14.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 18 | 0.94 | 34 | 16 | 2 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 18 | 0.92 | 33 | 15 | 3 |
3. | Százhalombattai KSE | 18 | 0.86 | 31 | 13 | 5 |
4. | Dunaharaszti MTK | 18 | 0.81 | 29 | 11 | 7 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 18 | 0.81 | 29 | 11 | 7 |
6. | BUDAFOK | 18 | 0.75 | 27 | 9 | 9 |
7. | Vásárhelyi Kosársuli | 17 | 0.68 | 23 | 6 | 11 |
8. | PTE-PEAC | 18 | 0.67 | 24 | 6 | 12 |
9. | Békéscsabai KK | 18 | 0.64 | 23 | 5 | 13 |
10. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 18 | 0.64 | 23 | 5 | 13 |
11. | Eszterházy SC | 18 | 0.67 | 24 | 6 | 12 |
12. | Agrofeed UNI Győr | 17 | 0.62 | 21 | 4 | 13 |