Feldobás előtt: Veszprém – Győr
2023. November 15.
1 éve
1 éve
vissza
November 18-án, szombaton 18:00-tól a Veszprémi Kosárlabda Klub ismét hazai pályán, azaz a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnokában fogadja azt az Agrofeed UNI Győrt, amellyel nem is olyan régen, október 31-én már összecsapott. Akkor a Hepp Kupa harmadik körében találkoztak a felek, és a győriek 74-90 arányban nyertek, ezzel kiejtették a Veszprémet a sorozatból. Most azonban az NBI/B Zöld csoportjának kilencedik fordulójában csapnak össze.
Jelenleg minden előjel a Győr mellett szól. A két csapat legutóbbi tétmeccsét megnyerték, méghozzá elég magabiztosan, ahogyan azt a fentiekben írtuk. Igaz, akkor már Rosic Uros már nem, Popadic Miljan pedig még nem állt Alex Geddes rendelkezésére. Utóbbira viszont most sem lehet számítani sérülése miatt. A múlt héten ugyanakkor visszatért az eltiltásából a bakonyiak soraiba a georgiai center, Nika Ratiani.
A másik előjel a tabellán elfoglalt hely, mely szerint egykori játékosunk, Lógár Bence edzette legényég öt győzelemml és három versséggel a tabella negyedik helyén áll, míg a veszprémiek neve mellett három győzelem és öt vereség található, amely a kilencedik helyre elég.

Az előző fordulóban a Győr nyerni tudott, méghozzá odahaza a Nagykőrösi Sólymok KE-t vendégül látva 92-82-re. Ezzel szemben a VKK az Atomerőmű SE U23 otthonában lépett parkettre, és a visszatérő Nika Ratiani 16/3 pontja és 15 lepattanója (26 VAL) ellenére minden negyedet elveszítve kikapott 94-75-re.
Hullámzó teljesítményt nyújt tehát a Veszprém az elmúlt időszakban, egy-egy szép győzelem után vereség következik, egyelőre nem sikerül stabilizálni a jó formát. Erről is kérdeztük a szerb-magyar kettősállampolgár bedobónkat, Todor Prodanovicot, aki a következőket mondta el:
„Nagyon keményen dolgozunk minden nap, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a Győr elleni meccsen. Sajnos a Hepp Kupában nem sikerült nyernünk ellenük, de mindent megteszünk, hogy szombaton visszavághassunk nekik ezért.
Kemény vereséget szenvedtünk múlt pénteken Pakson. Visszanéztük a hibáinkat, és megpróbáljuk nem elkövetni őket újra. Az edzőnk, Alex (Geddes) nagyon jó elemzéseket készít nekünk minden mérkőzésre az ellenfeleinkből.
Sajnos az elmúlt találkozókon komoly kihívás elé állítottak minket az egészségügyi problémáink, több játékosunk is küzdött sérüléssel vagy betegséggel. Nem tudtunk a legerősebb formánkat hozni így, hiszen a találkozók előtti edzéseken nem a teljes kerettel dolgoztunk. De ezen a héten már mindenki jelen volt és a maximumot nyújtotta a felkészülés során. Remélem, mindenki egészséges marad, és legjobb játékunkat tudjuk hozni szombat este.
Mindenképpen szeretném kiemelni azt is, hogy milyen sokat jelent nekünk az a támogatás, amit a szurkolóinktól kapunk. Nekik köszönhetően még motiváltabbak vagyunk. Ezúton is kérem, őket, hogy folytassák ezt a szurkolást a következő meccseinken is. Köszönjük!”
Ami azonban biztosan nem hullámzó és töretlen, az szurkolóink támogatása, akik folyamatosan ott vannak a hazai meccseinken és támogatják a fiúkat, értékelve azok teljesítményét és erőfeszítéseit, akár a vereségek ellenére is. Természetesen ezúttal is szeretettel várjuk őket, reméljük együtt sikerül revánsot venni a győrieken a kupabúcsúért. Aki pedig nem tudna eljönni a találkozóra, az élőben nézheti majd az összecsapást a YouTube csatornánkon.
Hajrá, Veszprém!

Fotók: Szász Péter - veszpremkosar.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |