Veszprém

Az alábbi interjú elkészítésével igyekeztünk egy kicsit jobban bemutatni szurkolóinknak Pavle Ilicset, csapatunk másodedzőjét, aki Zeljko Lukajic mesterrel érkezett Klubunkhoz. A huszonhat éves szerb szakemberrel beszélgettünk az első tapasztalatairól városunkban, a vezetőedzőnkkel való kapcsolatáról és persze a kosárlabdáról is.
 

- Nagyszerűen érzem magam, hiszen befogadtak itt. Élvezem, ahogy felfedezhetem ezt a gazdag történelemmel büszkélkedő várost és megismerhetem annak lakóit. A természet szintén csodálatos a környéken, ez még egy plusz a teljes képhez. Ami a leginkább tetszik, hogy egy kisebb városban sétálhatok úgy, hogy tulajdonképpen mindenhol történelmi nevezetességeket látok, továbbá élvezhetem a tradicionális konyhákat. Például a város gótikus építészetét nagyon csodálom.
 
- Mi a véleményed a csapatról és a klubról az első hetek után?
- A klub nagyon jólszervezett, kiváló a kapcsolatom az itt dolgozó emberekkel. Belegondolva, hogy ez a negyedik hetem itt, elmondhatom, hogy az első naptól kezdve befogadtak. Mindig is hittem abban, hogy a legfontosabb dolog egy klub esetében az, hogy legyenek komoly elképzelései a kosárlabdát illetően. Ez volt a fő oka annak, amiért a Veszprémet választottam. Az emberek, különösen a szurkolók támogatásával, valamint a Klub elnökének, Naményi Miklósnak a bizalmával a hátunk mögött, tényleg úgy érzem, hogy ezek az elképzelések eredményekké alakíthatók át a pályán. Ehhez a csapatmunkának kell mindenek felett állnia.
 

 

- Nagyon megtisztelő, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy együtt dolgozzam Zeljko Lukajicc mesterrel. Őt a legfontosabb európai és ex-jugoszláv edzők közé sorolják, aki még a mi iskolánkat képviselik. Már sok éve ismerjük egymást. Sokat néztem a Hemofarm meccseit, és mindig lenyűgözött az a játékstílus, amit ő kialakított és fejlesztett az évek során. Előadó volt Belgrádi Egyetem Kosárlabda Iskolájában, ahol végeztem. Ez az első alkalom, hogy együtt dolgozunk, és nagyon kiváltságosnak érzem magam, hogy esélyem van tanulni tőle a pályán és azon kívül egyaránt. Nyilván sok időt töltünk együtt ezekben a napokban, és ez felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot ad nekem.
 

- Hogyan osztjátok el egymás között a feladatokat és a felelősségi köröket?
- Zeljko Lukajic mesterben én a mentort látom, akinek óriási tudása és tapasztalata van abban, hogy sikerre vezessen csapatokat. Ugyanakkor megadja a lehetőséget számomra, hogy szabadon megosszam a meglátásaimat az edzések és az aktuális mérkőzésekre való felkészülés során. Nagyon nyitott a javaslataimra, én pedig minden lehetőséget igyekszem kihasználni, hogy tanuljak tőle, valamint kövessem minden lépését és a filozófiáját, amellyel a csapatot formálja. Mindketten fontosnak tartjuk a kemény munkát, és mindig felkészülten várjuk a csapat előtt álló következő kihívást.

 

- Hogyan és mikor került az életedbe a kosárlabda?
- Édesanyámnak el nem múló érdemei vannak ebben, amiért én nagyon hálás vagyok. Az egész akkor kezdődött, amikor hét vagy nyolc éves voltam, és reggelente azt mondogatta nekem, hogy menjek kosarazni, hogy ő nyugodtan kávézhasson. A kosárlabdával való szerelembeesésem kapcsán sok mindenre emlékszem, például a labda szagára, a pályára vagy a taktikára. Először a belgrádi Mladost együttesében kezdtem játszani, aztán a Zemunban, majd a Buducnostban, Montenegróban. A kosárlabda nagy hatással volt az életem korai időszakára, és még mindig erőteljesen jelen van.

 

 

- Amikor egy térdsérülés miatt abbahagytam a játékot az USA-ban, úgy döntöttem, hogy a sportban szeretnék maradni, és hozzátenni ahhoz a szaktudásommal és a tapasztalatommal. Mindig is úgy éreztem, hogy sokat kaptam a kosárlabdától, és így felelősséggel tartozom azért, hogy valamit visszaadjak ennek a sportágnak. Az edzősködés tökéletes volt erre. Miután végeztem a Belgrádi Egyetemen, és öt évvel ezelőtt megkaptam az edzői diplomámat, Marina Maljkoviccsal, a női válogatott vezetőedzőjével kezdtem el dolgozni. Ő ismerte fel először a bennem rejlő potenciált, és azóta az edzői karrierem a megfelelő irányba halad. Örülök, hogy most itt lehetek, és lehetőségem van együtt dolgozni a Veszprém fiatal, tehetséges játékosival, és segíthetem őket abban, hogy sikeres pályafutásuk legyen.
 

- Melyek a legszebb kosárlabdához kötődő emlékeid, akár játékosként, akár edzőként?
A kedvenc emlékem a játékos koromból az, amikor a Divizió 1-ben szereplő Furman Egyetem csapatában játszottam. Különösen a Duke Egyetem elleni meccsre emlékszem vissza szívesen, amikor olyan későbbi NBA játékosok ellen játszottam, mint Jahlil Okafor. Edzőként is van jó pár szép emlékem, amelyek mind játékosokhoz köthetők, akikkel együtt dolgoztam és az évek során erős kapcsolat alakult ki közöttünk. Mindegyikük arra inspirált, hogy a legjobb tudásom szerint dolgozzam és nézzek szembe a kihívásokkal.

 

- Mi az edzői filozófiád? Melyek a legfontosabb dolgok számodra ebben a játékban?
Igaz az, hogy minden edzőnek meg van a maga saját megközelítése és stílusa a játék kapcsán. Én viszont viszonylag fiatal edző vagyok még, és tisztában vagyok vele, hogy sokat kell tanulnom és tapasztalnom, mielőtt kijelenthetem, hogy mi az én kiforrott filozófiám. Rájöttem, hogy ez a filozófia lassan alakul, remélhetőleg inkább az erőfeszítéseim eredményeként, mintsem bármi más okán. Jelenleg egyértelmű, hogy a vezetőedzőm, Zeljko Lukajic filozófiáját kell követnem és annyit tanulnom tőle, amennyit csak lehet. Egy dolog azonban már világos és mindig igaznak mondható: minden a játékosokon és az ő erőfeszítéseiken múlik, ezért kemény munkára van szükség minden egyes edzésen. Amit még szintén biztosan tudok, hogy a védekezéssel lehet megnyerni a meccseket.

 

 

- Van példaképed az edzők között?
Az biztos, hogy Zeljko Lukajic közéjük tartozik.

 

- Hogy jellemeznéd magad magánemberként? Mivel szereted tölteni a szabadidődet?
Igyekszem különválasztani a munkát és a magánéletet. Teljesen más ember vagyok, amikor nem a pályán vagyok. Mindig alig várom, hogy a lehető legtöbb időt töltsem a barátnőmmel, a családommal és a barátaimmal. Általánosságban elmondható, hogy igyekszem jó emberekkel körülvenni magam, akik pozitív hatással vannak rám. A hivatásom nagyon igénybe vesz, nincs üresjárat.  Amikor dolgozom, akkor azt nagyon koncentráltan teszem, a magánéletemben pedig azon vagyok, hogy tovább fejlesszem a pozitív szemléletemet és az értékeimet. Nincs hasonlóság a kettő között.

 
- Tudsz róla, hogy van egy másik Ilic nevű edző is ebben a városban, aki szintén Szerbiából származik?
- Igen, tudom. Momir Ilic, korábbi szerb kézilabdázó, aki jelenleg a veszprémi kézilabdacsapat vezetőedzője. Ha jól emlékszem, ő volt az első játékos az EHF Bajnokok Ligája történetében, aki száz gól fölé jutott három egymást követő szezonban is. Sajnos még nem volt lehetőségünk rá, hogy találkozzunk, de tervezem, hogy ez megváltozzon. Ha lesz egy kis szabadidőm, akkor szeretnék eljutni egy kézilabda meccsre és szurkolni a helyi csapatnak.
 

- Végezetül mit üzennél a Veszprém-szurkolóknak?
- Nagyra tartom, hogy láthatjuk a lelkes szurkolóinkat ezekben az embert próbáló időkben. Szeretném megköszönni, hogy támogatják ezeket a nagyon kemény dolgozó srácokat. Végezetül az kérem tőlük, hogy továbbra is higgyenek bennünk, mivel már most megígérhetem, hogy a legjobbunkat fogjuk adni annak érdekében, hogy begyűjtsük a győzelmeket a jövőben, folyamatosan szem előtt tartva, hogy kikért is játszunk.

 

 

Fotók: Fux Marcell - veszpremkosar.hu