Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: Veszprém – Nagykőrös

2022. Február 02.
2 éve
Az NBI/B Piros csoportjának tizenkilencedik fordulója következik a Veszprém Kosárlabda Klub számára, amikor is a Nagykőrösi Sólymok KE együttesét fogadják a bakonyiak a Vetési Albert Gimnáziumban, február 4-én, 17:00-tól. Egy kemény és megterhelő január vége vált némileg könnyebbé azáltal, hogy a múlt szombatra tervezett a Jászberényi KSE elleni meccsünket a Magyar Kosárlabda Szövetség elhalasztotta a hazai gárda koronavírus érintettsége miatt. Ezt a rangadónak beillő összecsapást így – a tervek szerint – március 1-jén rendezik majd meg.
 
A piros-szürke csapat azonban hasznosan töltötte az így rendelkezésére álló plusz napokat a TF-BP elleni hazai győzelmet (97:95) követően. Több idő állt rendelkezésre a regenerálódásra és a felkészülésre, ráadásul egy új játékost is igazolt az egyesület, méghozzá belső posztra. Klubunk új szerzeménye a négyes és ötös poszton egyaránt bevethető bosnyák kosárlabdázó, Stefan Glogovac.
 
Soron következő ellenfelünk, azaz a Nagykőrösi Sólymok KE ugyanakkor pályára lépett a múlt hétvégén, méghozzá a Conoil Pápa KC ellen odahaza, és nyert 95:72 arányban a huszonkét pontig jutó Lakosa Ákos vezetésével. Ezzel megszerezte második győzelmét ebben a naptári évben. Az első diadalát 2022-ben a Baja ellen aratta odahaza még január 9-én, nagy különbséggel, 147:95-re. Kovács Sándor és legénységének a mérlege az alapszakaszban jelenleg nyolc győzelem és tíz vereség, ezzel a tabella nyolcadik helyén állnak, míg mi a hatodik pozícióban tizenegy-hatos mutatóval.

A két csapat őszi meccsére október végén került sort, és a Veszprémnek sikerült győzelemmel távozni Nagykörösről. A 77:87-es győzelemhez Szabó 23, Glatz 17, Tóth és Horváth pedig 16-16 ponttal járultak hozzá.
 
 

Az előttünk álló, pénteki találkozóról azt a Dancsecs Andrást kérdeztük meg, aki a múlt hónapban több mérkőzés végjátékában is főszerepet vállalt fiatal kora ellenére. Hátvédünk a következőket nyilatkozta hivatalos oldalunknak: „Az előző hét elmaradt meccse után nagyon várjuk már a pénteki mérkőzést, és így is készülünk. Fontos az újabb győzelem megszerzése, hiszen nagy a csata a legjobb alapszakasz helyezésekért. Az ősszel sikerült nyernünk Nagykőrösön, ezúttal is ez a célunk, a saját szurkolóink előtt.”
 
Ismét a jól megszokott időpontban lép parkettre csapatunk idehaza, ezért számítunk szurkolóink minél nagyobb számú jelenlétére és kitartó támogatására a lelátón.
 
Felhívjuk a figyelmet, hogy a találkozó továbbra is csak érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható, továbbá ismét kötelező a maszkviselés a zárt térben rendezett sporteseményeken, így a Veszprém Kosárlabda Klub mérkőzésein is. Fontos, hogy a védettségi igazolvány csak arcképes hatósági igazolvánnyal (érvényes útlevél, jogosítvány, személyazonosító igazolvány) együtt jogosít fel a belépésre. Megértésüket köszönjük.
 
Aki mégis inkább otthonról követné figyelemmel az eseményeket, az megteheti a Facebook oldalunkat vagy a YouTube csatornánkat nézve, ahol élőben közvetítjük a mérkőzést.
 
Hajrá Veszprém!
 
 
Fotók: nagykorosisolymok.hu

Következő mérkőzés

K

Eszterházy SC
VS  Veszprém KK

2025. 01. 12.

Korábbi mérkőzés

GY

Békéscsabai KK
VS  Veszprém KK

79 - 85

2024. 12. 20. 19:40

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink