Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: Veszprém – Pápa

2022. Március 25.
2 éve
Az NBI/B Piros csoportjának utolsó, azaz huszonhatodik fordulója következik a Veszprém Kosárlabda Klub számára. A piros-szürke együttes március 27-én, vasárnap, tehát a megszokottól eltérő napon, de a szokott helyen, a Vetési Albert Gimnáziumban lép parkettre, az ellenfele pedig a megyei rivális Conoil Pápa KC lesz.
 
A Pápa az utolsó előtti, tizenharmadik helyen áll a tabellán, hat győzelemmel és tizenkilenc vereséggel. Intő jel azonban velük kapcsolatban, hogy az előző fordulóban csupán hat ponttal maradtak alul az alapszakaszgyőztes Budapesti Honvéd SE otthonában, 78:72 arányban. Ez akkor is kiemelendő, ha a hazaiak már a rájátszásra kísérleteztek, és sok lehetőséget kaptak a fiatal játékosaik is. A fővárosi meccset megelőzően az az Óbudai Kaszások győzte le Pápán Dr. Vajda Balázs együttesét 82:88-ra, előbbi a múlt hétvégén odahaza a Veszprém ellen is nyerni tudott.
 
A Veszprém Kosárlabda Klub ugyanis múlt szombaton a Kaszások Sportcsarnokban vendégeskedett, és habár a negyedik negyed kezdetéig szinte végig vezetett a találkozón, az utolsó tíz perc nem sikerült jól Zeljko Lukajic csapatának, és végül 96:78-as vereséget szenvedett.
 
Vereségével a Veszprémnek nem sikerült megelőznie az előtte álló, ám vele azonos ponttal rendelkező MAFC-ot, holott, a tabella hatodik helyezettje is vereséget szenvedett, méghozzá Jászberényben (92:86). A matematikai esélye még megmaradt az előzésre a bakonyiaknak, habár a papírforma szerint nem valószínű, hogy Garai Péter tanítványai odahaza kikapjanak a Nagykőrőstől az utolsó fordulóban. Azt a találkozót egyébként egyidőben rendezik a veszprémivel.
 

A Veszprém és a Pápa kétszer már játszott egymással ebben az évadban. Előbb az utolsó 2021-es bajnoki találkozót vívták egymással még decemberben, Pápán. Azt a viadalt a megyeszékhely együttese nyerte 85:100-ra, a harmincnégy pontig jutó csapatkapitánya, Szabó Péter vezetésével. A másik összecsapást a Hepp Kupában rendezték a két gárda között január 19-én, Veszprémben. A hazaiaknak sikerült ledolgozniuk a tizenegypontos, első negyedben összeszedett hátrányt, és végül 103:99-re megnyerni a meccset. Akkor is Szabó vitte a prímet elől, harminchárom egységig jutva.
 
Az előttünk álló találkozóról a Veszprém légiósát, Stefan Glogovacot kérdeztük, aki csapatunk egyik legjobbjaként 15,9 pontot, 9,5 lepattanót és 2,3 pontot átlagol. A bosnyák magasember a következőket mondta el: „Ez lesz az alapszakasz utolsó mérkőzése. Itthon lépünk majd pályára, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy egy jó meccset játsszunk. Mint mindig, most is szükségünk lesz a szurkolóinkra a győzelem eléréséhez.”
 
Várjuk tehát szurkolóinkat most vasárnap is a Vetési Gimnáziumba, hogy mind ők, mind a csapat egy győzelemmel lendületet szerezzen a rájátszásra, ahol biztosan nehéz próbatétel vár ránk. Aki mégsem tudna eljönni, az otthonról is figyelemmel követheti az élő közvetítést a Facebook oldalunkon és a YouTube csatornánkon egyaránt.
 
Hajrá Veszprém!
 

Következő mérkőzés

K

Eszterházy SC
VS  Veszprém KK

2025. 01. 12.

Korábbi mérkőzés

GY

Békéscsabai KK
VS  Veszprém KK

79 - 85

2024. 12. 20. 19:40

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink