Feldobás előtt: Veszprém – TF-BP
2022. Október 12.
2 éve
2 éve
vissza
Október 15-én, szombaton, 18:00-tól folytatódik az NBI/B Piros csoportjának alapszakasza a Veszprém Kosárlabda Klub számára, amely ismét otthon lép parkettre. Az ellenfele a Vetési Albert Gimnáziumban az az TF-BP lesz, amely a bakonyiakhoz hasonlóan még szintén győzelem nélkül áll három forduló után.
Soron következő ellenfelünk keretében is voltak jelentős változások a nyár folyamán. Óbudára igazolt Tichov Dominik, aki a tavalyi rájátszásban 25 pontot és 26-os VAL-mutatót átlagolt. Peringer Balázs pedig az immáron A-csoportos Honvéd ajánlatra mondott igent. Pótlásukra érkezett a fővárosiakhoz az a Dancsecs András, aki az előző idény egyik legjobb Piros csoportos játékosává nőtte ki magát veszprémi színekben. További erősítést jelenhet számukra a 214 cm magas és 128 kg súlyú Anda Dávid, aki korábban az élvonalbeli Szolnok játékosa volt, valamint Hegedűs Dénes érkezése is, akárcsak az első csapathoz felkerülő fiatalok játékosok.
Az első két fordulóban idegenben játszottak a Tehetséges Fiatalok. Előbb a PVSK otthonába látogattak, és szenvedtek 101-53 arányban vereséget, majd az újonc CKE vendégeként maradtak alul 90-80-as végeredmény mellett. A legutóbbi fordulóban a Vasast fogadták, ám ezúttal sem sikerült nyernie Beák Gábor tanítványainak (74-84). Legponterősebb játékosuk az első három forduló után az ex-veszprémi Dancsecs András, aki 24,7 pontos átlagával a 2. jelenleg a bajnokságban, de 28,67-es VAL- (7. legjobb a mezőnyben) és 5,67 gólpasszátlaga (7.) is kiemelendő. Csapattársa, Anda Dávid a 7,67-es lepattanó átlagával (7.) emelkedik ki.

A Veszprém Kosárlabda Klub két hazai vereségét (MAFC és Óbuda) követően az NKA Pécs otthonában játszott a múlt hétvégén, és két meghatározó magasembere – Nika Ratinani (betegség) és Orgona Gergő (sérülés) - hiányában 121-80 arányban vereséget szenvedett. Történt mindezt annak ellenére, hogy Madár András kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen tíz hárompontost jegyzett, és jutott el végül 32 pontig.
A két együttes négy alkalommal találkozott egymással a 2021/22-es szezonban, és ebből háromszor a fővárosiak örülhettek. Előszőr 2021 októberében csaptak össze a felek a Sport 11 Sportcentrumban, és a sárga-kékek szoros meccsen 102:98-ra győztek. Az alapszakaszbeli „visszavágó” is nagy csatát hozott, ám akkor a hazai veszprémiek gyűjtötték be a két pontot (97:95). Majd következett tavasszal a hetedik helyért vívott párharc, amelynek mindkét mérkőzését a TF-BP nyerte meg, előbb otthon 115:85-re, majd utána a Királynék városában 92:80-ra.
bodrum escort
porno film izle
erotik film izle
erotik film izle
A soron következő összecsapás előtt fiatal hátvédünket, a nemrég tizenhetedik születésnapját betöltő és csapatunkban egyre nagyobb szerepet vállaló Végh Mátyást kérdeztük meg, aki a következőt nyilatkozta: „Az előző mérkőzésen elszenvedett vereség ellenére a munkamorál nem romlott. Teljes gőzzel dolgozunk, továbbra is azzal a céllal, hogy a következő találkozót megnyerjük. Nem számítunk könnyű meccsre, de az állástól függetlenül mi negyven percen keresztül küzdeni fogunk! Gyertek minél többen szurkolni, mert egy jó hangulatú közönség támogatásával jobban teljesítenek a pályán a játékosok.”
Szombaton tehát két győzelem nélkül álló, ugyanakkor soraiban jó pár kreatív és kiválóan dobó játékossal rendelkező kosárcsapat méri össze erejét, hogy megszerezze első győzelmét a 2022/23-as bajnoki idényben. Szinte garantált tehát, hogy izgalmas és látványos találkozó vár a kilátogató Szurkolókra, akik az elmúlt meccseken is nagyon szép számban jöttek el és támogatták a csapatot mindvégig, a vereségek ellenére is értékelve a fiúk minden erőfeszítését és szép megoldását. Aki esetleg nem tud ott lenni szombaton a Vetési Gimnáziumban, az a YouTube csatornánkon követheti majd ezúttal is figyelemmel a találkozót, amely remélhetőleg a Naményi Márk vezette gárda győzelmével zárul.
Hajrá, Veszprém!
Fotók: Wolf Attila - hajraveszprem.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |