Szabó Péter visszavonul
2024. Május 15.
4 hónapja
4 hónapja
vissza
Ezúton hivatalosan tájékoztatjuk a Veszprém Kosárlabda Klub szurkolóit, a magyar kosárlabda barátokat és minden sportszeretőt, hogy csapatunk kapitánya, Szabó Péter 34 évesen úgy döntött, hogy befejezi nagyszerű pályafutását.
A szolnoki születésű, 184 cm magas irányító szülővárosa utánpótlásában nevelkedett, és mind az U18-as, mind az U20-as válogatottnak a tagja volt, előbbivel Európa-bajnoki nyolcadik helyezett lett. További érdekesség, hogy háromszoros magyar egyetemi bajnoknak is vallhatja magát.
2007-től szerepelt a Szolnoki Olaj felnőtt csapatában, egészen 2011-ig. E négy szezon alatt előbb Magyar Kupa bronzérmet szerzett 2009-ben, majd utolsó évében mind a bajnokságban, mind a kupában felért a csúcsra, és NBI/A csoportos aranyérmet ünnepelhetett, ráadásul az EuroChallenge versenysorozatában a nemzetközi porondon is kipróbálhatta magát.
Ezt követően összességében két év légiósélet következett számára Szlovákiában, ahol a Komárno együttesével bajnoki- és kupaezüstöt szerzett. E két szezon között azonban egy évadra visszatért a magyar „A” csoportba, és ötödik helyezett lett a Jászberénnyel.
Szlovákiából hazatérve az NBI/B Piros csoportjában - fél év egri kitérő után - másfél évet játszott Salgótarjánban. A nógrádi csapattal bejutott a Hepp Kupa négyes döntőjébe és kétszer is „B” csoportos bajnoki bronzérmet akasztottak a nyakába. Ezután Hódmezővásárhelyre vezetett az útja, ahol két évadot töltött, és ekkor kezdte el az edzősködést az utánpótlásban.

2018 nyarán igazolt Veszprémbe, amellyel első szezonja egyből kiemelkedően sikerült, hiszen megnyerte a bakonyi alakulattal a Hepp Kupát, valamint egy szinte hibátlan alapszakaszt követően a bajnoki döntő is összejött, ahol végül ezüstérmes lett a Veszprém. Nem úgy a B33-as bajnokságban, ahol viszont a lefényesebb érem lett a jutalma a veszprémi fiúknak, köztük Szabó Péternek is. Egy évvel később egy Hepp Kupa ezüstéremmel gazdagodott a Veszprém.
Irányítónk hat szezont töltött összesen Veszprémben, az utolsó négyben ő volt a kapitány, amely hatalmas megtiszteltetés volt számára, és mindig ezen titulushoz méltóan vezette is a csapatot a pályán és azon kívül egyaránt. Ám még ennél nagyobb elismerésben is jutalmazta őt a helyi kosárlabda közösség, ugyanis a klub fennállásának hetvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen beválasztották az egyesület történetének álomötösébe.
Peti időközben Veszprémben telepedett le, itt él feleségével és két kisfiával, és itt is tervezi a jövőjét, ráadásul továbbra is klubunk kötelékében. 2018-as érkezése óta ugyanis edzőként dolgozik az utánpótlásban és három éve ő az alsó korosztályok szakmai vezetője is, azaz nap mint nap igyekszik tenni azért, hogy hozzá hasonló kiválóságokkal gazdagodjon a magyar kosárlabdasport.
Szívből gratulálunk Szabó Péternek a nagyszerű pályafutásához, és köszönünk mindent, amit klubunkért és a magyar kosárlabdázásért tett! Sok sikert kívánunk neki élete következő fejezetéhez!

Fotók: Fux Marcell - veszpremkosar.hu
él? k?zvetítés
Akiktől a gólpasszok érkeztek
K?vetkez? mérk?zés
K
Agrofeed UNI Győr
VS
Veszprém KK
2024. 10. 08.
Korábbi mérk?zés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
2. | Százhalombattai KSE | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
3. | Dunaharaszti MTK | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
4. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
5. | BUDAFOK | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
6. | Nagykőrösi Sólymok KE | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
7. | Agrofeed UNI Győr | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
8. | PTE-PEAC | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
9. | Békéscsabai KK | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
10. | Vásárhelyi Kosársuli | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
11. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
12. | Eszterházy SC | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |