Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: Veszprém – MAFC

2022. Szeptember 23.
2 éve
Eljött végre a várva várt pillanat, hiszen szeptember 24-én, szombaton, 18:00-tól feldobják a labdát a Vetési Albert Gimnázium csarnokának kezdőkörében. A Veszprém Kosárlabda Klub ráadásul nem mást, mint a régóta riválisnak számító MAFC együttesét fogadja.
 
A Királynék városának együttese jelentősen megfiatalodott a nyáron, a csapat fiatal játékosokat igazolt Orgona GergőNika Ratiani és a nemrég csatlakozó Habel Andrich Clemens személyében, valamint több, korábban már néhány meccsen bemutatkozott fiatal - Kiss Levente, Végh Mátyás, Varga Ádám és Nagy-Zsugya Ádám - is felkerült stabilan az első csapat keretébe. Az idősebb magot Szabó Péter csapatkapitány és a fél év után visszatérő Madár András alkotja, de hozzájuk lehet sorolni a huszonnégy éves Szeifert Zalánt is. A klubunkkal hosszabbító, huszonegy éves Birkás András, aki meghatározó szerepet töltöt be a tavalyi rájátszásban, pedig lassan már rutinos fiatalnak tekinthető.
 
A veszprémiek két találkozót játszottak a felkészülés során, mindkettőt idehaza. Előbb a Zöld csoportos Győr ellen léptek parkettre, ám a 68:72 arányban vereséget szenvedtek a piros-szürkék. Ezt követte a BKG elleni meccs, de ezúttal is alulmaradtak a bakonyiak, méghozzá 90:105-ös végeredmény mellett.
 
A MAFC háza táján is voltak változások a nyár folyamán. A vezetőedző folyamán Lakits András lett, míg tétmeccsen ellenünk debütálhat a fővárosiak mezében a BKG-tól érkező bedobó, Buzás Bence, illetve a korábban a MAFC Akadémián már megforduló irányító, a szerb Dynamic Belgrádból visszatérő Maly Benedek.
 

Az alapszakaszban előbb novemberben, Veszprémben játszott egymással a két együttes, és ekkor Szabó Péterék örülhettek a végén, hiszen 108:95-re győztek. A februári fővárosi meccsen már a piros-feketék voltak jobbak, és tartották otthon a két pontot 100:85-ös győzelmükkel.  A rájátszásban miután a Veszprém alulmaradt a Jászberénnyel szemben a negyeddöntőben, ismét jöhetett a MAFC az ötödik helyért zajló első párharcban. Az első találkozón 97:105-re nyert Garai Péter csapata, majd odahaza 105:86-ra. Végül meg is szerezték az ötödik helyet, míg a Veszprém a nyolcadik helyen zárta a szezont.
 
Újdonsült vezetőedzőnk, Naményi Márk a következőket nyilatkozta a bajnoki nyitány előtt: „Egy hosszú és fizikálisan kemény felkészülésen vagyunk túl. Bízom benne, hogy a csapat „meccséhsége” miatt extra motiváltan fogunk játszani. A MAFC évről-évre stabil együttes a Piros csoportban, akik ellen sportszerű, de nehéz meccsre van kilátás. Számítunk a szurkolóink támogatására, nagy szükségünk lesz rájuk az egész szezonban!”
 
Madár András, csapat egyik legrutinosabb és legmeghatározóbb játékosa a következőket mondta el az új szezon első meccse kapcsán: ,,Sajnos csak két felkészülési meccset sikerült játszanunk, de ennek ellenére úgy érzem, hogy készen állunk a szezonkezdésre. Mindenki nagyon várja a rajtot. Sok  jó meccset  játszottunk már a MAFC ellen, és most sem számítok másra. Várjuk szurkolóinkat a találkozóra, akiket igyekszünk majd jó játékkal és győzelemmel megörvendeztetni.”
 
Izgalmas mérkőzésre van tehát kilátás, érdemes lesz kilátogatni Szurkolóinknak a vetési Gimnáziumba. Nyitómeccs révén a belépés ezúttal ingyenes lesz. Bízunk benne, hogy sokan eljönnek majd buzdítani a fiúkat a helyszínen. Aki esetleg mégsem tudná ezt megtenni, az élőben nézheti az összecsapást a YouTube csatornánkon egyaránt.
 
Hajrá, Veszprém!
 
 
Fotók: Wolf Attila (hajraveszprem.hu) és Fux Marcell (veszpremkosar.hu)
 

Következő mérkőzés

K

Eszterházy SC
VS  Veszprém KK

2025. 01. 12.

Korábbi mérkőzés

GY

Békéscsabai KK
VS  Veszprém KK

79 - 85

2024. 12. 20. 19:40

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink